Esküvőt szervezni nem kis kihívás. Sokszor látom a párok szemében azt a megkönnyebbülést – többnyire az esküvői vacsora végeztével -, amit egy félév vagy akár egy év megfeszített munkája (az esküvő szervezése) után éreznek. De ahhoz, hogy minél kevésbé legyen stresszes az a ceremónia, ami alapvetően a boldogságról kell, hogy szóljon, körültekintő felkészülés kell. Abban szeretnék nektek egy kis szakmai segítséget nyújtani, hogy mi alapján érdemes kiválasztani a fotóst a nagy napotokra. Esküvője (jó esetben) egyszer van az embernek, így koránt sem mindegy, hogy kire bízzátok az események megörökítését. Na de lássuk a szempontokat:

A stílus

Az, hogy kinek mi tetszik, szubjektív dolog. Egyazon eseményt teljesen különböző módokon meg lehet örökíteni, így véleményem szerint a legfontosabb, hogy a kiszemelt fotós stílusa közel álljon hozzátok. Ez sok mindenen múlik: milyen felszerelést használ, hogyan világít, milyen pillanatokat vesz észre, milyen szögekből fotóz, hogyan állít be titeket, milyen atmoszférát teremt a közös munka során, válogatásnál milyen képek ragadják meg, és persze az utómunka is teljesen át tudja alakítani a képek hangulatát… stb. Jó esetben nem lesz kérdés, hogy tetszik-e egy adott fotós munkája, érezni fogjátok, hogy “igen, ő kell”. Mindenképp nézzetek végig több sorozatot tőle, és ha mindvégig megvan a pozitív érzés és szimpátia, jó úton jártok. Én amolyan mesélő szerepet szoktam magamra ölteni, és az esemény hangulatát, az érzelmeket szeretem legfőképp visszaadni.

Az ár

Akárhogy is szépítjük, az esküvő nem csekély költség, így nem mellékes, hogy álmaitok fotósa milyen összeget kér el a munkájáért. Biztosan volt köztetek is olyan, akinek kikerekedett a szeme, mikor megkapta az első  (bizonyára 6 számjegyű) ajánlatot az egésznapos fotózásra. Azt azért elárulom, hogy egyik fotós sem belőletek szeretne meggazdagodni, hanem jobban utánaszámolva tényleg ilyen összegekért lehet hosszútávon minőségi munkát folytatni. Hiszen nem áll meg ott a fényképész munkája, hogy végigfotózza a nagy napotokat (ami általában 12-14 óra), hanem még napokat kell eltölteni a fotóitok válogatásával és feldolgozásával. A minőségi felszerelés borsos áráról és a vállalkozás költségeiről nem is beszélve. Természetesen nem szeretnék senkinek a pénztárcájában turkálni, de szerintem nem érdemes a fotóson spórolni, hiszen évek múlva a fotók lesznek az egyedüli kézzel fogható emlékeitek az esküvőtökről. Óva intenék mindenkit attól, hogy kizárólag ár alapján válasszon, illetve a szomszéd Pistikére bízza a fotózást, aki ingyen elvállalja. Sajnos ilyen esetekben sokszor szomorú a történet vége, mert egyáltalán nem olyan képek születnek, mint amit a pár előre elképzelt. Persze lehet a szomszéd Pistike nagyon ügyes és lelkiismeretes, csak mindenképp nézzétek meg a munkáit, mielőtt felkéritek. Lehet sokan nem értetnének velem egyet, de ha kis büdzséből kellene a fotós kérdést megoldani, inkább egy kisebb csomagot választanék egy jó fotóstól, mint hogy rengeteg rossz képet kapjak ugyanazért az összegért.

Az összhang

Az esküvőtökön a fotós lesz az, aki tényleg szinte minden pillanatban veletek van, kezdve egészen a készülődéstől a menyecsketáncig. Ezért kiemelten fontos, hogy meglegyen az összhang, és a személye ne feszélyezzen titeket. Erre nincs bevált recept, azt tudom tanácsolni, hogy foglalás előtt legalább beszéljetek telefonon, de még jobb, ha van lehetőségetek személyesen is találkozni. Én örömmel benne vagyok egy személyes találkozóban Veszprémben, ha messzebb éltek, akkor pedig online vagy telefonon tudjuk kicsit jobban megismerni egymást. Ez semmiféle kötelezettséggel nem jár, érdemes élni vele a ti érdeketekben. 🙂

Megbízhatóság

Azt hiszem, ezt nem kell részleteznem, senki nem szeretne sík idegesen telefonálgatni a szertartás előtt 10 perccel, hogy merre van a kiválasztott fotósa. Sajnos azt, hogy ki mennyire megbízható, nehéz egy weboldal alapján kideríteni. Talán abból le tudjátok szűrni, hogy válaszol-e rendesen a kérdéseitekre (és mindezt milyen stílusban), illetve ha vannak visszajelzések róla az interneten, abból is lehet valamelyest tájékozódni. A foglaláskor mindenképp kössetek szerződést. A szerződés mindkettőtöket védi visszamondás esetén, tartalmazza a szolgáltatás pontos árát és tartalmát, kitér azokra a körülményekre, amelyekért esetleg plusz költséget számol fel a fotós, és részletezi, hogy milyen formában és határidővel kapjátok meg a fényképeket.

A képek átadása

Mindenképp kérdezzetek rá (és rögzítsétek szerződésben) hogy milyen határidővel vállalja a fotós a képek átadását, hány darabot és milyen méretben kaptok meg. Nem ritka, hogy egyes szolgáltatók 2-3 hónap múlva adják át a kész képeket. Hogy ne érjen senkit kellemetlen meglepetésként a várakozási idő, érdemes ezt fixálni. Tudom, mennyire izgatottan várják a párok a fotókat, ezért ha tehetem, én pár napon belül átküldök néhány fotót ízelítőnek. A teljes anyag átadására 6 hetet szoktam meghatározni a szerződésben. Gyakran felmerül a kérdés, hogy hány darab képet kaptok egy esküvőről. Elsőnek csábítóak lehetnek a gigantikus képmennyiséggel kecsegtető ajánlatok, de higgyétek el, a hatszázadik kép után unni fogjátok a nézegetést, az ezredik után pedig egyenesen utálni fogjátok az egészet. A hangsúly itt a minőségen van a mennyiséggel szemben. Két fogalomra is kitérnék, ami sok esetben nem szokott tiszta lenni, és félreértéseket okozhat a megbeszélésnél. Az átadott fotókat általában alap utómunkával, színkorrekciózva kapjátok meg. Ez egy feldolgozott, szép és vállalható fotót jelent normális esetben, amin a fotós beállította a színeket, a kontrasztot és szükség esetén vágott belőle. Ezen felül általában kisebb darabszámban retusált képeket is kaptok, ami a fotónak egy komolyabb “manipulálását” jelenti. Ekkor a fotós hozzáad plusz részleteket a képhez, vagy épp elvesz olyat, ami nem oda való. A legáltalánosabb példája ennek a közeli fotóknál az arc retusálása (ráncok simítása, bőr egyenletessé tétele, kisebb bőrhibák korrigálása, fogak fehérítése), illetve a test retusálása (ízléses mértékben). De olyan is előfordulhat, hogy a nagyival elkészült életünk legjobb közös fotója, de ott maradt a rúzs a fogán, és így mégsem tennénk ki a nappaliba. Ilyesmin is lehet segíteni. 😉 Azt is érdemes előre fixálni, hogy milyen méretben ( és mekkora felbontásban) kapjátok meg a fotókat. Ennek akkor lehet szerepe, ha mondjuk szeretnétek kinyomtatni nagy méretben a fotókat – ebben az esetben a sztenderd, 10*14 cm-es nagyítást lehetővé tévő felbontásnál nagyobb felbontásban kell megállapodni a szerződésben. Megint csak egy sarkalatos pont: a vízjel. Főleg ha az feltűnő és oda nem illő. Sajnos az online térben könnyen lába kel a képeknek, de akkor sem jó megoldás szerintem valakinek az esküvői sorozatát végigbélyegezni a vízjelünkkel. Ezt is érdemes előre egyeztetni. A fotók átadása történhet digitálisan vagy személyesen adathordozón. Én személy szerint az előbbit preferálom, mert (habár őszintén csodálom azokat a fotósokat, akik személyesen adják át a képeiket ) csak a képek várva várt átadásának idejét hosszabbítjuk meg vele. 🙂 Igény esetén persze nem vagyok ellene, nagyon szívesen megnézném az első reakciókat a képek láttán.

Dióhéjban ennyit szerettem volna mondani a fotós kiválasztásáról, remélem, hogy tudtam vele segíteni. Ha maradt még bennetek olyan kérdés, ami válaszra vár, keressetek bátran emailben, telefonon vagy a facebook-on. Ha pedig tetszenek a munkáim és szívesen rám bíznátok a nagy napotok megörökítését, itt tudtok ajánlatot kérni.

 

Örömteli készülődést kívánok nektek!