Kétszáz lépés mediterráneum

2018. február 13.

Szeretek időnként “csak úgy” időzni a térkép felett, nézegetni a világ különböző szegleteit, amelyeket fel kell még fedeznem. Néha csak bedobom az emberkét a semmibe, és láss csodát: egy olyan táj jelenik meg, ami egy poszternek is túl szép volna. “Ez biztosan a világ túlsó vége” – merengtem a feketefenyőkkel és formás világosszürke sziklákkal borított táj előtt. Nyilván ez is csak plusz egy lesz azon a hosszú listán, amin a hőn vágyott hegyeim szerepelnek.

Legnagyobb meglepetésemre nem valamelyik Földközi-tenger-parti ország népszerű kirándulóhelyére akadtam, hanem egy Budapest-közeli oázisra. A Sorrento-sziklák a híres olasz fürdőhelyről kapták a nevüket, mert elvileg hasonlítanak az ottaniakra. Mégiscsak plusz egy hely, hogy el tudjam dönteni, igaz-e. Lényeg a lényeg, azonnal beterveztem a legközelebbi szabad hétvégénkre a sziklák, és a régi nagy kedvencem, a budaörsi Kő-hegy felkeresését.

A Csillebérc, KFKI megállóhelyre érkezve a sárga keresztet, majd a sárga sávjelzést követve hamarosan bokáig süllyedtünk a cuppanós sárban. A cipőnk szépen lassan hízott az újabb réteg sártól, mi pedig igyekeztünk elkerülni, hogy a csúszós lejtőkön más ruhadarabunkkal is megkóstoltassuk a sűrű masszát. Épp, mikor kezdett Krisztiánnál elszakadni a cérna, egy hirtelen irányváltással szűk, és jól járható ösvényre tértünk. Egy kiadós kaptató után megjelentek az első feketefenyők. Krisztián ekkor jött rá, miért is választottam ezt a helyet.

Már egy ideje tart nálam ez a szerelem, amit ezek után a szabálytalan külsejű, karakteres fák iránt érzek. A 19. század végétől majd’ 100 éven keresztül bőszen fásították ezzel a növénnyel a dolomitkopárokat, hogy ugyan, ne legyenek már olyan csupaszak szegények. A tájépítészeti bravúrként tekintett dolomitfásításokról azonban szépen lassan kiderült, hogy az országunk egyedülálló élőhelyeit és bennszülött növényeit veszélyeztetik. Így az utóbbi időben szisztematikusan szabadulnak meg ezektől a tájidegen és agresszív növénytől. Na de ilyen a szerelem, nem hatnak az ész érvek. Gyönyörű, és van benne egyfajta tökéletes tökéletlenség.

A tájban megjelentek az első sziklák, és megnyílt a panoráma is, melynek két mohával borított, göcsörtös tölgy adta a keretet. Néhány izgalmat fokozó kanyar után feltárult az ösvény mellett 200 lépésnyi mediterránium. Szabálytalan sziklaformációk, és a köztük álldogáló óriásoknak tűnő fenyők. Azt a fajta vizuális gyönyört okozta ez a látvány, amire azt gondolja az ember, hogy már nem lehet ennél szebb. De aztán feljebb mászva a sziklákon újabbnál újabb képek tárulnak fel.

A legszebb februári vasárnapot kifogva elidőztünk egy jó darabig a napfényben, egészen megfeledkezve arról, hogy hol és milyen évszakban vagyunk. Egy harkály ütemesen kopogtatta a fák kérgét, az egyik fenyő törzsén pedig egy narancsos hasú, furcsán kúszó, rigó nagyságú madár jelent meg. Fél gigabájttal kevesebbel a memóriakártyán, de annál nagyobb mosollyal az arcunkon  visszatértünk az ösvényre, hogy folytassuk a túrát.

Körülbelül két km megtétele után házak közé érkeztünk, majd újabb gyaloglás után megpillantottuk az Odvas-hegyet, amin keresztül terveztünk haladni. Egy rosszul megválasztott útelágazásnak köszönhetően egy több km hosszú kerítés választott el minket a következő úticélunktól. A korai sötétedésre és a tél folyamán ellustult lábainkra való tekintettel nem fordultunk már vissza, hanem a házak közt sétáltunk tovább. Az óriásinak tűnő kopárokra felfelé tartó emberek szinte hangyának tűntek. Kicsit irigykedve néztem őket, szerettem volna én is hangya lenni.

A naplementétől giccsesen szép Kő-hegyre még felmásztunk, mégiscsak meg kell koronázni a napot valamivel. Nem mi voltunk az egyetlenek, aki hasonló módon akartunk pontot tenni a vasárnap tetejére. Hosszú próbálkozás után sem sikerült olyan fotót készíteni, ahol ne kandikálna be a sarokba egy fél család. De ez így volt tökéletes, legközelebb a Csiki-hegyeket is bejárjuk.

Legfrissebb bejegyzéseim

Kétszáz lépés mediterráneum

Szeretek időnként “csak úgy” időzni a térkép felett, nézegetni a világ különböző szegleteit, amelyeket fel kell még fedeznem. Néha csak bedobom az emberkét a semmibe, és láss csodát: egy olyan táj jelenik meg, ami egy poszternek is túl szép volna. “Ez biztosan a világ túlsó vége” – merengtem a feketefenyőkkel és formás világosszürke sziklákkal borított […]

KÉK 13 (Piliscsaba-Hűvösvölgy)

Szeretek időnként “csak úgy” időzni a térkép felett, nézegetni a világ különböző szegleteit, amelyeket fel kell még fedeznem. Néha csak bedobom az emberkét a semmibe, és láss csodát: egy olyan táj jelenik meg, ami egy poszternek is túl szép volna. “Ez biztosan a világ túlsó vége” – merengtem a feketefenyőkkel és formás világosszürke sziklákkal borított […]

Gandhi és a ganajtúró

Ellátogattunk a Pilis-tetőre, a Föld szívéhez. Gombáztunk, megvilágosodtunk. Találkoztunk Gandhival és a ganajtúróval. Eltévedtünk, majd kiderült, hogy mégsem.

© Katkó Blanka. Minden jog fenntartva. A honlap tartalma a szerzői jog védelme alatt áll. Az engedély nélküli másolás vagy publikálás jogsértésnek minősül.