Japán útinapló 1.

2018. március 30.

Mi jobb dolga akadhat az embernek Japánban hajnal 5-kor, mint a naplóírás? Persze fakír még nem lettem, csak az időzónák összekavartak kicsit, és minden fáradtságom ellenére nem sikerült tovább aludni. Mivel meguntam a plafont nézni, arra gondoltam, megosztom veletek, milyen kalandosan sikerült az indulás, és milyen volt újra visszatérni Japánba.

Utoljára megnéztem, hogy megvannak-e a legfontosabbak: útlevél, egyenruhák, egyenpólók. Nyílván nem ugrottak ki a bőröndből, de biztos ami biztos. Becipzáraztam a bőröndöt, és Krisztián kíséretében elindultunk a vasútállomásra. Meg kell hagyni, Zuglóból eljutni Ferihegyre kalandosabb volt, mint Ferihegyről eljutni Tokorzawába, ahol most vagyok. Előszöris: kedvenc vasúttársaságunk meg nem hazuttolva önmagát 10 perces késést jelzett, a pénztárak pedig tömve voltak elégedetlen emberekkel. A vonaton sikerült rácsapni az ajtót az ujjamra, ami azúta csinos púppá duzzadt. Egy küldöldi srác becsatlakozott hozzám a reptérre vezető úton, és én, mint rutinos idegenvezető, ügyesen levittem a reptéri busz ellenkező oldali megállójába, majd ahogy észrevettem a hibát, be is gördült a buszunk a túloldalon. Miután felismerte a helyzetet, előtört belőle az olasz mentalitás, és lestoppolta a kétsávos utat a busszal együtt, átrohantunk és elértük a járgányt. A szerencsétlenségk sora azzal végződött, hogy megérkezve a reptérre letérdeltem, hogy befóliázzam a bőröndöt, a kedvenc nadrágom pedig hangos reccsenéssel szétnyílt a térdénél. Azzal nyugtattam magam, hogy tulajdonképpen értéknövekedés történt, a szakadt nadrágok sokkal többe kerülnek a boltokban. 🙂

A becsekkolás könnyen ment, és kivételesen a biztonságiak sem szúrtak ki maguknak. A maradék időben a duty freeben nézelődve megállapítottuk, hogy minél drágább egy parfüm, annál büdösebb. A repülőút viszonylag eseménytelen volt. Természetesen megint középre kerültem, ahol hosszú lábakkal remek ülni, a szárny pedig gúnyosan fénylett azon a kis ablakszeleten át, amin kiláttam. Volna. A húsos főételt sikerült elbizniszelnem egy almára és egy banánra, a tálcán tolongó többi dolog pedig finom és számomra is ehető volt.

Dubaiban 4 óra volt a másik gép indulásáig, de a ki- és beszállás annyi időt elvitt, hogy nem is tűnt fel, hogy túl hosszú ideig várakoztunk volna. A Dubai reptér jó hely megfigyelni, ahogyan a különböző kultúrák összeolvadnak. Az arabok majdnem fellöktek, hogy ők léphessenek először a lépcsőre. Elképesztő, hogy mennyire nyüzsög az a hely még éjszaka is.

A másik gépen ismét középre szólt a jegyem, így próbáltam beszállás előtt jól megnyújtani a lábam, hogy elég legyen a következő 10 órára. Hát, nem volt az. Magyar idő szerint hajnali fél 2-kor felszolgálták a reggelit, amit végképp nem tudott a szervezetem hova tenni, majd lehúzták a redőnyöket, hogy aludjunk. Nos, amíg a többiek aludtak, és megnéztem egy filmet Viktóriahercegnőről és Abdulról, olvastam, és legfőképp próbáltam úgy elhelyezni a lábaimat, hogy kényelmes legyen. Keserves 5 óra volt, mire felszolgálták az ebédet, utána viszont sikerült aludni egy kicsit, ami már nagyon jól jött. A technika csodája, hogy az ülésekbe szerelt képernyőn 3 különböző kameraállás közül is lehetett választani, és nézni, ami a gép előtt és alatt van. Furcsa volt, hogy a kicsattanóan zöld rizstáblák helyett most sárgásbarnás négyszögek szabdalták a felszínt. Itt is csak most jön a tavasz, hiába és az emlékezetemben Japán örök párás nyárként. A leszállás simán ment, azonban a kijutás annál hosszabb ideig tartott. 1,5 óra sorbanállás és várakozás után kezünkben a bőröndel buszba szálltunk, hogy eljussunk végcélunkhoz, Tokorozawába. Hosszú, majdnem 3 órás buszút várt ránk. Az úton jöttem rá, ami nyárnon nem elég nyilvánvaló: az a kevés fa, ami a japán váosokba ékelődik, szinte mind cseresznye. Habos menyasszonyokként nyújtóztak a sötétben, mi pedig hasítottunk a kusza utakon.

Nem tudom, hogy Tokióban mi a fő városrendezési koncepció, mindenesetre nem a szellősség, az biztos. Az autóutak hosszú kukacokként kavarognak a levegőben, sokszor a magas házak ablakától mindössze néhány méterre. Sok irodaházban még mindig bent ültek a fekete-fehér ruhás dolgozók. Vera megállapította, hogy minden irodaháznak ugyanolyan szürke padlószőnyege van, amit némi minta-gyűjtés után én is meg tudok erősíteni.

Tokorozawában (ami totál összenőtt Tokióval) egy parkolóban vártak ránk a fogadócsaládok a neveinket tartalmazó transzparenst lóbálva. Nagyon cukik voltak. 🙂 Hamar meglett a mi családunk, és néhán udvarias hejlogás és közös fotó után el is indultunk ideiglenes új otthonainkba.

Azt hiszem, a vegasgommal rendesen feladtam nekik a leckét, amire ők kreatívan gyümölcsökkel válaszoltak. Mikor már azt hittük, eper lesz a vacsi, elénkraktak még vagy 4-5 féle különböző dolgot. Fahéjas-cukros kenyérkéket, pizzaszeleteket, salátát, algalapot rizzsel és ecetes szilvát. Ne, hát az nem jött be. Sajnos angolul nem igazán beszélnek, de nagyon kedvesek, és kézzel-lábbal mutgatva egész jókat “beszélgettünk”. A hosszúra nyúlt vacsora után megmutattk fekhelyeinket, ami itteni szokás szerint egy földre fektetett tatami/matrac volt. Nagyon kényelmesen aludtam, csak a szervezetem nem tudja szegény követni, mennyi is az idő. Nem baj, ma újabb esély van az alvársa, nameg rengeteg új kalandra. 🙂 A gyerkőcök már itt kszülődnek mellettem a suliba, az anyuka 1 órája cuki kis tasakokba készíti a reggelijüket. Ja, és a kórusuk neve Fény, magyarul. :))

/Képek és helyesírás ellenőrzés később, ne zaklassatok vele :D/

Legfrissebb bejegyzéseim

Japán útinapló 1.

Mi jobb dolga akadhat az embernek Japánban hajnal 5-kor, mint a naplóírás? Persze fakír még nem lettem, csak az időzónák összekavartak kicsit, és minden fáradtságom ellenére nem sikerült tovább aludni. Mivel meguntam a plafont nézni, arra gondoltam, megosztom veletek, milyen kalandosan sikerült az indulás, és milyen volt újra visszatérni Japánba. Utoljára megnéztem, hogy megvannak-e a […]

Kétszáz lépés mediterráneum

Mi jobb dolga akadhat az embernek Japánban hajnal 5-kor, mint a naplóírás? Persze fakír még nem lettem, csak az időzónák összekavartak kicsit, és minden fáradtságom ellenére nem sikerült tovább aludni. Mivel meguntam a plafont nézni, arra gondoltam, megosztom veletek, milyen kalandosan sikerült az indulás, és milyen volt újra visszatérni Japánba. Utoljára megnéztem, hogy megvannak-e a […]

KÉK 13 (Piliscsaba-Hűvösvölgy)

Mi jobb dolga akadhat az embernek Japánban hajnal 5-kor, mint a naplóírás? Persze fakír még nem lettem, csak az időzónák összekavartak kicsit, és minden fáradtságom ellenére nem sikerült tovább aludni. Mivel meguntam a plafont nézni, arra gondoltam, megosztom veletek, milyen kalandosan sikerült az indulás, és milyen volt újra visszatérni Japánba. Utoljára megnéztem, hogy megvannak-e a […]

© Katkó Blanka. Minden jog fenntartva. A honlap tartalma a szerzői jog védelme alatt áll. Az engedély nélküli másolás vagy publikálás jogsértésnek minősül.